VIZINFORM.HUVIZINFORM.HU  






















 


  

Laptopokkal jutalmazta környezettudatos fogyasztóit a DRV Zrt.

A sajtó képviselőinek  társaságában  adták át az E-számla nyereményjáték fődíjait

Négy szerencsés, elektronikus ( E-számla) szolgáltatásra regisztrált fogyasztó térhetett haza új laptoppal a siófoki székhelyű Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.)  ünnepélyes kampányzáró nyereményátadójáról. A szolgáltató  négy hónapig tartó nyereményjátéka végén így köszönte meg az új, gyors és kényelmes számlafogadásra áttért partnereinek, hogy ezt a környezettudatos számlakiegyenlítést  választották . Az ország egyik legnagyobb  víziközmű társasága 2011 őszén vezette be  az  elektronikus számlát, mely nem várt sikert hozott. Azóta több, mint háromezren igényelték ezt a XXI. századi szolgáltatást, leváltva  a   postai sorban állást.  A kampány eredménye, hogy a DRV Zrt.  éves szinten csaknem huszonhétezerrel kevesebb papíralapú számlát és tizenötezerrel kevesebbel sárga csekket nyomtat ki, csökkentve ezáltal a papírfelhasználást -  tudtuk meg  Winkler Tamástól, a társaság vezérigazgatójától. A regisztrált partnerek e-mailben kapják meg a számlájukat, melynek kiegyenlítésére többféle lehetőségük nyílik. Fizethetnek banki átutalással, bankkártyával és mobiltelefonnal is,  az eddigi „sárga" csekk helyett tájékoztatta a sajtó képviselőit Veigl Gábor értékesítési igazgató.  

A nyereményakció során a 2011 szeptemberében, októberében, novemberében és decemberében elektronikus számlára váltók közül,  közjegyző jelenlétében  sorsolták ki a négy darab  hordozható számítógépet.  Bakos Éva, balatonalmádi-, Kitipov János, sukorói-, Füleki Szabolcs, budapesti- és Szabó Zoltán, dunaújvárosi lakosok  vehették át értékes nyereményüket.   

A DRV Zrt. az elmúlt másfél évben az E-számla rendszer mellett, számos olyan sikeres megoldást vezetett be, mely könnyebbé és kényelmesebbé tette az fogyasztók ügyeinek intézését. Más módszerekkel ugyan, de továbbra is ösztönzik fogyasztóikat, hogy minél többen  vegyék igénybe az  elektronikus számla szolgáltatást.

 
A DRV Zrt.siófoki székháza

Kártyás vízmérés

A  vezetékes vízszolgáltatást igénybe vevő  fogyasztók  általában utólag  fizetnek  az igénybe vett szolgáltatásért. A hagyományos vízmérők által mért, majd leolvasott érték alapján a víziközmű szolgáltatók számlát állítanak ki, majd azt kiküldve  várják, hogy beérkezzen a számla ellenértéke.  Mivel  sajnos többen  akik anyagilag nehéz helyzetbe kerülnek,  nem vagy késve fizetik ki a vízdíjszámlát. Tartósabb tartozás esetén a vízszolgáltatók vízkorlátozásra és jogi lépésekre kényszerülnek. A kutatók, tervezők  már  régebben foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy az elfogyasztott víz  a többi kártyás szolgáltatáshoz hasonlóan  előre kifizethető legyen. Napjainkban már ez is megoldható a kártyás vízmérőkkel. A vízmérő szerkezet csak annyi vizet enged át, amennyit a vizet igénylő felhasználó már korábban kifizetett. A mérőbe egy szelepet, számlálót és egy mágneskártya leolvasót építenek be. A kártyás vízmérő előnyös a fogyasztónak és a szolgáltatónak egyaránt. A fogyasztó előre tervezheti, hogy mennyi vizet kíván elfogyasztani.  A víziközmű társaság  ugyanakkor biztosabban  jut hozzá az általa szolgáltatott tiszta, egészséges ivóvíz  ellenértékéhez.

Képeinken a veszprémi   Csatár -hegy   lábánál található kártyás vízmérővel ellátott kút látható. Veszprém megye legnagyobb víziközmű szolgáltatója, a Bakonykarszt Zrt. azért telepített ide kártyás vízmérőt és vízcsapot, mert a hegyen lévő - korábban csak üdülő  - ingatlanokhoz nem épült ki a vezetékes vízellátás. Ma már egyre többen állandó lakosok a Csatár-hegyen.  Hazafelé ennél a kútnál tölthetik meg kannáikat  egészséges,  ásványi anyagokban gazdag karsztvízzel. A kártyák a Bakonykarszt Zrt. ügyfélszolgálatán tölthetők fel (Veszprém, Pápai út 41).

 

 

/A kút avatásán készült archív felvétel/  

Tanulhatunk a dánoktól!

2012  első félévében Dánia tölti be az Európai Unió soros elnökségét. Érdemes figyelni az asztalokat is  a dániai tudósítások, filmfelvételek során. A  gazdag, de szigorúan takarékos északi ország által megtartandó értekezleteken, rendezvényeken palackos italok helyett kancsókban  csapvizet szolgálnak fel. Hazánkban még igen ritka a hasonló elhatározás. A protokoll eseményekről készült felvételeken  csak ásványvizeket és egyéb színes italokat láthatunk. A vendéglátóhelyeken igen csak szégyenkeznie kell annak, aki a ki tudja milyen összetételű palackos víz helyett csapvizet kér szomja oltásához. Pedig  nálunk a vízcsapokból folyó víz fogyasztása legalább olyan biztonságos, mint bárhol Európa nyugati vagy északi felén.

Újabb palackos vizek minősége kifogásolható
A Heves Megyei Kormányhivatal Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hatósága eljárást indított a csányi székhelyű AQUE-PET Kft. ellen, mivel megállapították, hogy a cég által előállított kizárólag a Lidl  által forgalmazott kétliteres Saguaro Pannon-Aqua  szénsavmentes ásványvíz, illetve a szintén kétliteres SPAR üzletekben árult  S-Budget szénsavas ásványvíz egészségre káros baktériummal szennyezett. Az érintett palackos vizeket kivonják a forgalomból - tette közzé a Vidékfejlesztési Minisztérium.
A csapokból folyó vizet az országban folyamatosan, akkreditált laboratóriumokban ellenőrzik.  Az ivóvíz az elsőszámú élelmiszerünk. Minden zöldség-gyümölcs termesztéséhez,  állati eredetű élelmiszer,   főtt és sütött ételek előállításához döntően a víziközművek által szolgáltatott vezetékes vizet használjuk. A csapvíz - néhány apró települést kivéve - tiszta, egészséges, üdít, frissít. A víziközmű szolgáltatók munkatársai - közel húszezer ember - a  közüzemi vízellátás minden fázisában szigorú előírásokat betartva ügyelnek arra, hogy  a csapvizet hazánkban bárki biztonsággal fogyaszthassa.
 
Végleg eltávoztak

Az elmúlt év utolsó hetében nagy veszteség érte a Magyar Víziközmű Szövetséget, korábbi nevén a Víz-és  Csatornaművek Országos Szakmai Szövetségét. Elhunyt Dávidné dr. Deli Matild, a Vízmű Panoráma főszerkesztője és  dr. Káldiné Szabó Zsuzsanna, a MaVíz gazdasági munkatársa. Emléküket megőrizzük! 

 Víziközmű törvény
Megjelent a Magyar Közlöny 166. számában a 2011. évi CCIX törvény a víziközmű szolgáltatásról. A jogszabály  a http://www.magyarkozlony.hu/
 portálról keresve pdf formátumban letölthető. .
  

Fejtvény  2012

2012-ben újraindítjuk megfejtésre váró fejtvény- (azaz rejtvény)sorozatunkat. Minden hónapban új kérdést teszünk fel, melyre a hónap utolsó napjáig várjuk elektronikus levélben ( vizinform@ vizinform.hu) a  helyes megfejtéseket. A helyes válaszokat beküldők között minden hónapban ajándékot sorsolunk ki. Az év végén karácsonyra mindenki, - aki az év során akár egyszer is helyes választ küldött-   külön sorsoláson értékes jutalmat nyerhet.

Januári fejtvényünk megfejtése  Petőfi Sándor lenti versrészletének folytatásában található. Kérdésünk:       Mi az oka Petőfi alábbi ritka cselekedetének?

Vizet iszom.

„Figyeljetek reám,

És oh bámuljatok!

Mert nem mindennapi,

Amit most hallotok.

E dolgon magam is

Nagyon csodálkozom,

De még is szent igaz;

Nem bort .... vizet iszom

Vizet bizon."

   

 

 

Elkészült a védmű Bakonycsernyén

Bakonycsernye, egy festői szépségű falu  három megye  - Veszprém, Fejér és Komárom-Esztergom - határán, Mór és Zirc között. . A település több részét az elmúlt években gyakran elöntötte a  sárlavina. Tavaly tavasszal megcsúszott egy  partfal és kiöntött a Gaja-patak is. A porták,  kertek egy részén átvonult a sártömeg, majd az alacsonyabban épült házakban, udvarokban landolt, tönkretéve az utakat, kocsibejárókat, a szorgos emberek munkáit.  A vízelvezetés megoldására a település önkormányzata két pályázat keretében közel 200 millió forintot nyert, melyből 10%-ot a falu költségvetése biztosított. A pályázati pénzekből a levonuló csapadékvizet fékező, vízelvezető műtárgyak, új utak és egy  záportározó  épült. A beruházás határidőre, kiváló minőségben valósult meg.  A falu veszélyezettsége  az új  vízügyi létesítményekkel ugyan  még teljesen nem szűnt meg, de sokan, akiket nagyban sújtott az égi katasztrófa, már biztonságban érezhetik magukat.

 

A korábbi légifelvételen a falu egyik veszélyeztetett része, a Burga látható

     
 

 

Tiltakoznak a hidrológusok

Az 1917-ben alapított Magyar Hidrológiai Társaság   elnöksége az országgyűlési képviselőkhöz írt  nyílt levelében tiltakozik a vízügyi szervezet átszervezése ellen. Véleményük szerint az előirányzott szervezeti változás  -  miszerint  a vidékfejlesztési tárcától a jövőben a Belügyminisztérium irányítása alá kerül a 12 környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság, ugyanakkor a vízüggyel kapcsolatos törvény- és rendeletalkotás, a szakmai irányítás, továbbra is a Vidékfejlesztési Minisztérium hatáskörében maradnak -  . a vízügyi ágazat működését ellehetetleníti és súlyos veszélyt jelent az ország ár- és belvízvédelmi  biztonságára. A levél a http://www.hidrologia.hu/ honlapon teljes terjedelemben elolvasható.

                 

A vízellátás alapgépe a szivattyú. Józsa István aranydiplomás gépészmérnök  szakkkönyve a szivattyúkról

A Fővárosi Vízművek gondozásában jelent meg a közműves vízellátás egyik gerincét képviselő szivattyúzás történetet leíró munka „Budapest vízellátásának szivattyúzás-technikai fejlődése a XIX. és a XX. században" címmel. A könyv 210 oldalon és 170 fotó és rajz bemutatásával, valamint az aktuális műszaki adatok begyűjtésével, időrendben először a gőzhajtású dugattyús szivattyúk - „az utolsó vaskor dinoszauruszai" - három generációját ismerteti, Wein János - az első pest-budai vízműigazgató - 1882-es beszámolójára támaszkodva. Majd a 30-as évek technológiai átállását mutatja be, a villamos hajtású hagyományos centrifugál szivattyúkra.  A dugattyús gépek működését, ma már feledésbe merült fizikai törvények irányították, amit fel kellett cserélni a teljesen újszerű más működést előíró centrifugál szivattyúkra. A továbbiakban minden nagyobb gépház fejlesztő átalakulását végig kíséri a leírás egészen az ezredfordulóig.Ez a könyv nem vízmű történet, mert hiányzik belőle a csőhálózat, a medencék és építmények, az energia ellátás, az irányítástechnika és a vízminőség védelem ismertetése.A főnyomó gépházak, az átemelők és a víztermelő telepek időrendi bemutatásán túl, a szivattyúk és a hajtások fejlődését mutatja be, valamint az építmények kialakításának és a gépek szerkezeti felépítésének egymásra hatását, különös tekintettel a víztermelés egységeire.A könyv nem sikertörténetek gyűjteménye, mert az utókor okulására megtalálhatók benne a melléfogások, de azok rendbetételének műszaki megoldásai is, a tanulságok levonásával együtt.  A szerző „belülről látja" a gépek szerkezetét, mert szakmai működésének első felében, mint a Ganz gyár szivattyú-konstruktőre,  majd  második felében,  mint a Fővárosi Vízművek gépházainak üzemfejlesztője, tervezője, konstruktőre dolgozott.

 „Józsa István gépészmérnök hazánkban talán a legtájékozottabb szakember, ha a szivattyúk históriája, egyes típusok alkatrészeinek fejlődéstörténete szóba kerül"  írta a szerzőről Fejér László  vízépítő mérnök, technikatörténész.     

Józsa István: Budapest vízellátásának szivattyúzás-technikai fejlődése a XIX. és a XX: században. Fővárosi Vízművek, 2010. 215 oldal, 201 kép és ábra

                              

  

                             Hasznosítják a biogázt Zalaegerszegen. Saját termelésű metángázzal tankolják a ZALAVÍZ ZRT. autóit

A zalaegerszegi szennyvíztisztító telepen a tisztítási technológia során óránként 30-35 kg biogáz keletkezik. Ezzel naponta 25 gázüzemű gépkocsit tudnak megtankolni.  Jelenleg   a ZALAVÍZ ZRT. 8  szolgálati gépkocsija közlekedik  biogáz üzemanyaggal. A tervek szerint a jövőben, a közösségi közlekedésben is hasznosítják a telepen keletkező biogázt. Várhatóan egy éven belül - az országban elsőként - már közlekedni fog  egy menetrend szerinti autóbusz Zalaegerszeg utcáin.  A gázüzemű járművek károsanyag kibocsátása minimális.

    







Hírek

Felhasználónév

Jelszó




Regisztráció



Üvegház2001
www.uveghaz.com


KockaForma Bt
www.kockaforma.hu


VKDSZSZ
www.vkdszsz.hu


Interex-Waga Kft.
http://www.interex-waga.hu/


Hangmester.hu
www.hangmester.hu


BerkenyeStúdió
www.berkenyestudio.hu


Ezkellneked.hu
www.ezkellneked.hu



www.dartus.hu




Hőtérkép
Hőtérkép
Felhőkép
Felhőkép
Forrás: www.idokep.hu