Országos szerelőverseny Siófokon
Győztek a tatabányaiak
2007-10-13 22:25:23
Kiss Miklós
A Magyar Víziközmű Szövetség és a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. rendezésében október 3-án és 4-én zajlott az idei országos verseny. Kollár Józseftől, a DRV Zrt. PR vezetőjétől a verseny egyik fő szervezőjétől megtudtuk, a versenyre 35 magyarországi és 1 szlovákiai csapat nevezett. A résztvevők száma a kísérőkkel együtt meghaladta a 300 főt. Jelen voltak a cégek műszaki igazgatói és több csapatot a cég első számú vezetője is elkísért. A megmérettetés elméleti és gyakorlati részből állt. A gyakorlati, szerelési feladatokat a festői szépségű balatoni Aranyparton hajtották végre a versenyzők, akiknek a munkabiztonsági előírások betartására és a tájékoztatásra is ügyelniük kellett. Az Északdunántúli Vízmű Zrt. ifj. Gulyás István, Jurás Attila és Földes Gábor összetételű csapata az elméleti és gyakorlati feladatok sikeres megoldását követően, az összesített pontszámok alapján az első helyezést érte el. Gratulálunk a verseny idei győztesének.