VIZINFORM.HUVIZINFORM.HU  



















 


Vért adtak a vízművesek
2018-10-16 22:17:26
Kiss Miklós
A BÁCSVÍZ Zrt. vezetősége számára a magas színvonalú víz- és csatornaszolgáltatás, valamint az egyéb szakmai tevékenységek mellett rendkívül fontos a társadalmi szerepvállalás is. Ennek keretében már egy évtizede szerveznek önkéntes véradó napokat a cég Izsáki úti központjában, ahova ilyenkor a többi üzemmérnökségről is várják a munkatársakat. Az idei második, összességében tizenkilencedik véradást október 16-án tartották meg. A Magyar Vöröskereszttel közös szervezésben, 2008 februárjában történt az első BÁCSVÍZ-es véradás. Azóta már tizenkilencszer adtak vért a cégnél, és alkalmanként nem egyszer akár nyolcvanan-kilencvenen is a jó ügy mellé álltak. A víziközmű szolgáltató több elismerést is kapott az elmúlt években ezért a társadalmi tevékenységért. 2013-ban a "Véradóbarát munkahely" címmel tüntették ki a BÁCSVÍZ Zrt-t, több munkatárs pedig a Bács-Kiskun Megyei Vöröskereszt elismerésében részesült kiemelkedő véradói tevékenységéért. Ezúttal is sokan, több mint ötvenen jelentkeztek, hogy vérükkel rászoruló embertársaiknak segítsenek. Egy-egy donortól ezúttal is négy és fél deciliter vért vettek le. Ez a mennyiség három alkotórészével, a plazmával, a trombocitával és a vörösvérsejtekkel három ember életét mentheti meg. Az október 16-i véradáson így összesen több mint másfélszáz rászorulónak, például műtétre váró betegeknek, szülő nőknek, balesetek sérültjeinek segítettek a BÁCSVÍZ-esek.

Nagyobb kp
 Kattints ide!

Nagyobb kp
 Kattints ide!
2018-10-16 22:17:26· Nyomtathat vltozat







  Facebook

Hírek

Felhasználónév

Jelszó






BÁCSVÍZ Víz és Csatornaszolgáltató Zrt.
www.bacsviz.hu


Bakonykarszt Zrt.
www.bakonykarszt.hu


Duna-Kút Víziközmű Építő és Szolgáltató Kft.
www.dunakut.hu


Üvegház2001
www.uveghaz.com


HAWLE
www.hawle.hu


VKDSZSZ
www.vkdszsz.hu


Interex-Waga Kft.
http://www.interex-waga.hu/


Hangmester.hu
www.hangmester.hu






Hőtérkép
Hőtérkép
Felhőkép
Felhőkép
Forrás: www.idokep.hu