VIZINFORM.HUVIZINFORM.HU  



















 


Országos versenyt nyertek a BÁCSVÍZ ügyfélszolgálati munkatársai
2018-10-12 20:11:28
Kiss Miklós
Szegeden rendezték október 10-12-e között a XIV. Országos Ügyfélszolgálati Versenyt és Értékesítési Konferenciát. A BÁCSVÍZ Zrt. csapata kiválóan szerepelt a megmérettetésen: az ügyfélszolgálatos hölgyek az első helyet szerezték meg. Az idei verseny szervezője az Alföldvíz Zrt. és a Magyar Víziközmű Szövetség volt. Az ország minden részéről összesen tizenhét csapat vett részt a rendezvényen. A BÁCSVÍZ Zrt-t Holló Sándorné, Horváthné Miklós Anita és Varga Éva képviselték, póttagként Tímár Zoltánné támogatta, segítette a csapat munkáját. A viadal a szokásoknak megfelelően ezúttal is a szituációs gyakorlattal indult. Ennek során egy számlareklamációval érkező ügyfél számára kellett az átlagfogyasztást többszörösen meghaladó vízmennyiség okát megtalálni, és az elszámolás módját ismertetni. Gyakorlati teljesítményéért a BÁCSVÍZ-es Varga Éva különdíjat kapott. A verseny második napján további két feladat várt a csapatra: 80 pontot érő szakmai tesztet kellett kitölteni, majd egy írásos megkeresésére kellett válaszlevelet írni, amiért maximálisan 75 pontot adhatott az értékelést végző szakmai zsűri. Az írásbeli fordulóban olyan fantasztikus teljesítményt nyújtottak a kecskeméti versenyzők, hogy első helyre repítették a csapatot. Ezzel a nagyszerű eredménnyel a BÁCSVÍZ Zrt. a következő évi ügyfélszolgálati verseny megrendezésére is lehetőséget kapott. A fotón balról jobbra: Nagy Edit, a Magyar Víziközmű Szövetség főtitkára valamint a BÁCSVÍZ csapatának tagjai: Holló Sándorné, Varga Éva és Horváthné Miklós Anita. Forrás: BÁCSVÍZ Zrt.

Nagyobb kp
 Kattints ide!

Nagyobb kp
 Kattints ide!
2018-10-12 20:11:28· Nyomtathat vltozat







  Facebook

Hírek

Felhasználónév

Jelszó






BÁCSVÍZ Víz és Csatornaszolgáltató Zrt.
www.bacsviz.hu


Bakonykarszt Zrt.
www.bakonykarszt.hu


Duna-Kút Víziközmű Építő és Szolgáltató Kft.
www.dunakut.hu


Üvegház2001
www.uveghaz.com


HAWLE
www.hawle.hu


VKDSZSZ
www.vkdszsz.hu


Interex-Waga Kft.
http://www.interex-waga.hu/


Hangmester.hu
www.hangmester.hu






Hőtérkép
Hőtérkép
Felhőkép
Felhőkép
Forrás: www.idokep.hu